Gepida trendi kerékpárok

gepidaBárhonnan is nézegetem magam a tükörben, bizony be kell ismernem, hogy rám férne ez kis mozgás annak érdekében, hogy régi alakomat visszaszerezzem és az egészségi állapotom is visszazökkenjen. Ehhez azonban számomra szükség van valakire vagy valakikre, akik segítenek a folyamat során és kellemes perceket eltöltve juthatok a célom felé. A döntés azonban nem egyszerű azzal kapcsolatban mihez is kezdjek. Barátnőm szerint aerobicra kellene járnom, mert az átmozgat és célirányosan tud segíteni. Ez talán még jó is lenne, de a szép nyári időben nem szeretnék bezárva lenni egy terembe. Ekkor került szóba az úszás melyet gyorsan elvetettünk nevetve, hiszen úszni nem tudok, úszógumival pedig nagyon mókásan néznék ki a medencébe. Végül sógornőmnek köszönhetően találtam rá a legideálisabb megoldásra. Kiderült ugyanis, hogy barátaikkal egy hosszabb kerékpár túrára indulnak, ahol szívesen látnak engem is. Ez tetszik, hiszen Gepida kerékpárom már hónapok óta a garázsban pihen, átnézés és apróbb javítgatások után ideje lesz azt is megmozgatni.

Leave a Reply