Gyerekként nagyon sok időt eltöltöttem nyáron nagyszüleimnél és a nagynénémnél és a mai napig szeretettel és boldogsággal a szívemben gondolok vissza azokra az időkre. Szívem szerint most nyáron is náluk töltöttem volna a szabadságomat, de sajnos erre már nincs lehetőségem. Ettől függetlenül vagy éppen ezért gondolatban szinte minden nap köztük voltam és elmélkedtem gyermekéveimen. Nem volt ez másképpen a múlt hétvégén sem, amikor férjem észrevétlenül megjelent mellettem és furcsán nézett rám. Kiderült, hogy már percek óta csak dúdolgatok és mosolygok, mint akinek elmentek otthonról. Kérdő tekintetére azonnal válaszoltam és elmondtam, hogy épp az jutott eszembe mit énekelgetett nagymamám a konyhában amikor a kenyeret dagasztotta és elárultam azt is, hogy a konyhaszekrény melyik fiókjába dugta mindig el nekem a medvecukrot és a mogyorós selyemcukrot, melyet nagyapám kis kifejezetten szeretett. Kiderült, hogy neki is vannak hasonló élményei, csak fájdalmas emlékei miatt nem szívesen beszél róluk.