Kert locsolás automatizálva

öntözesKéső tavasszal vásároltuk meg életünk első kertes házát, így még csak néhány hónapja mondhatjuk el azt, hogy tudjuk mivel is jár ez. Az is tiszta már számomra, hogy tavaszra meg kell oldanom az öntözés kérdését, hiszen nem szeretnék jövőre is azért kelni hajnalban, hogy elkerüljem a forróságot és meglocsoljam a kertet. A legegyszerűbb az lenne, ha automatizálnám a kert locsolását. Annak azonban még csak most kezdtem el utána járni, hogy milyen költségekkel és lehetőségekkel jár ez a kényelem. Testvérem szerint az automata öntözőrendszer kiépítésére nagy összeget kell szánni, így nem is érdemes foglalkozni vele. Én másképpen látom a dolgot, hiszen tudom mennyit költöttünk arra, hogy kialakítsuk a nekünk tetsző kertet, megvásároljuk a szebbnél szebb növényeket és egybefüggőé tegyük a zöld gyepet. Ezekhez a kiadásokhoz képest már nem is tűnik olyan drágának az automata öntözőrendszer kialakítása még akkor sem, ha beleveszem a szakember munkadíját, a tervezés költségét és a kiépítéshez szükséges anyagok árát is.

Leave a Reply