Amikor kizártam magam úgy gondoltam azt teszem, amit a filmekben látni szoktam. Elég egy bankkártya, pár hajtű és máris odabent leszek. Kis babrálás és rögtön engedelmeskedni fog a zár nekem kulcs nélkül is. Nem lehet nagy ügy kinyitni egy zárat, hiszen szinte rutin mozdulatokkal végzik ezt a jelenetekben. A kulcsomra nem számíthattam, hiszen fogalmam sem volt, hol hagyhattam el a nap folyamán. Álltam tehát a folyosón és nagyon büszke voltam magamra, hogy nem esetem kétségbe, sőt majd én, egyedül megoldom a problémámat. A siker persze elmaradt. Az ajtónyitás Budapest második kerületében nem általam sikerült. Szakembert kellett hívnom, hiszen rá kellett jönnöm, hogy én csak nagyon csúnya károkozás révén tudnék bejutni a lakásba. A szakember természetesen a filmekhez hasonlóan, no egy kicsit talán lassabban, de biztosan kinyitotta a zárat. Roncsolás mentesen, óvva a betétet. Igen, NEKI sikerült! Gyorsan jött és hamar nyitott és pedig még most is keresem a választ arra, hogy az én technikám miért nem volt elég jó?